Gellért táró

 

Gellért táró,

avagy felfrissülés többszáz millió éves rétegekből fakadó többezer éves vízben!

Legújabb terepgyakorlatunk alkalmával lehetőségünk nyílt arra, hogy bejárjuk a Gellért fürdő alatt található járatokat azaz a Gellért tárót!

Történetiség:

Nagyjából 230 millió évvel ezelőttre, a triász időszakra nyúlik vissza a Gellért-hegy kialakulása. A hatalmas Pangea szuperkontinensbe az Egyenlítő mentén, kelet felől beékelődő Neotethys-óceán déli, feldarabolódó platformján és a köztes medencékben rakódott le az a kovás mészanyag, amiből a hegy fő tömegét alkotó dolomit, helyenként tűzköves dolomit kialakult. Ezt aztán a hatalmas földi erők, szerkezetmozgások gyűrték, törték és a mai helyére mozgatták. Útközben, az eocén végén az oligocén elején (40-32 millió évvel ezelőtt) elöntötte a területet a tenger, különféle meszes üledékeket (konglomerátum, mészkő, márga) halmozva fel, melyek ma is megtalálhatóak a Gellért-hegyen.

A miocénben (23,03-5,3 millió évvel ezelőtt), törések mentén a terület fokozatosan kiemelkedett, szárazulattá vált. A pleisztocénben (2,5 milliótól 11 700 évvel ezelőttig) a mindenkori erózióbázis szintjén édesvízi mészkövek képződtek. Ennek maradványaival ma a Gellért-hegy tetején találkozhatunk. Ezen kívül a Gellért-hegyen és környékén a pleisztocént és a holocént kevés lösz, Duna teraszképződmények (kavics és kavicsos homok), valamint feltöltés képviselik.”

A Budai hegység kiemelkedésével kezdődött meg a csapadék beszivárgása, és a mai bonyolult, vízszintkülönbségek által vezérelt vízáramlási rendszerek kialakulása. Három fő törészóna határozza meg a hegy mai szerkezetét. Egyik a Gellért-hegy északkeleti oldalán futó, északkeleti peremvető: ehhez kapcsolódnak a Rác fürdő forrásai. A keleti fővető a Duna medre alá húzódik, a Duna vonalában található gellért-hegyi (alhévízi) termálvízforrások feltehetőleg ehhez kapcsolódnak. A hegy központi részének legnagyobb törése a kelet-nyugati irányítottságú, a Citadellától közvetlenül délre haladó Citadella-vető. „Csak termálvíz lép felszínre a Gellért-hegy lábánál, aminek a budai termálkarszt más vizeitől kissé különböző vízkémiai összetétele eltérő forrásterületre enged következtetni.

Termálvíz tör fel a Gellért I. sz. forráscsoport, az úgynevezett Ősforrás hasadékaiból is, ami a Ferenc József (ma Szabadság) híd építése, és a környék rendezése előtt közvetlenül a Duna-parton fakadt. Összesen 14 elkülöníthető helyen tör fel alulról a víz, ebből 13 a forrásmedencében szerteágazó 1,5 m mély árkokban, járatokban található, a 14. feltörési hely pedig az oldalvágat végen lévő függőleges hasadék.

Legendák nyomában:

Egykoron- még a középkorban megfigyelték, hogy a Hortobágyról nyugat felé hajtott állatok útközben szerzett sebei begyógyultak, ha az Ősforrás vizén terelték keresztül a jószágokat. Anno a régi Sárosfürdőben kialakított kádakba vödrökkel hordták a termálvizet. Erre külön vízhordókat alkalmaztak. „Azért hívták Sárosfürdőnek, mert az Ősforrások vize vöröses-barnás vas-mangán oxidos iszap kíséretében jutott a felszínre. Fénykorában 40-42 °C-os vizet adott a forrás, aminek a Duna közelsége miatt változik a vízszintje. Bár semmilyen közvetlen összeköttetése sincsen az Ősforrásnak a folyammal, de a nyomáskülönbség miatt áradáskor megemelkedik a gyűjtőmedence vízszintje is. Aszályos időszakban pedig lejjebb apad.”

Múlt és jelen:

A kezdeti időktől szivattyúk segítségével látták el termálvízzel az épületet. Pontosabban, csak a Duna szabályozása előtti tér szintjén lévő 4 darab, összesen 800 m³ térfogatú ülepítőtartályba juttatták el a vizet, ahol pihentették (és teszik ezt most is a Gellért tárókban kialakított kutakból folyó) majdani fürdővízzel. „Gyakorlatilag ezekben a tartályokban ülepszik le a kitermelt víz iszaptartalma, hogy a medencék felé már a lehető legtisztább gyógyvíz haladjon tovább. Másfelől pedig a fürdő változó vízigényét igyekeztek ily módon kielégíteni, tehát az ülepítők egyfajta puffertartályként is funkcionálnak

Egészen 1980-ig zajlott így a termálvíz-vételezés. Ekkor ugyanis már sem a forrás hőfoka, sem a vízmennyisége nem bizonyult elegendőnek a fürdő igényeinek kielégítéséhez – pláne a forrás alacsony vízállása mellett. György a leírásokat idézve vázolja a megoldást, miszerint már a ’60-as években felmerült egy, a Gellért fürdő feladó gépházából induló, nagyjából a felső rakparttal párhuzamos, de körülbelül 50-60 centiméterrel, annak szintje alatt futó, a Rudas és a Rác fürdőket is összekötő Gellért-táró alagút létesítése. Ennek céljául további vízforrások keresését és használatba vételét tűzték ki. „Jelenleg a több üzemen kívüli megfigyelő kút mellett a Gellért fürdő vízigényét a Gellért táró I-es és III-as kútjai látják el.

Föld alatti kalandozásunk végén elértük a Karfiol-barlangot, ami egyike a Gellért-hegy gyomrában húzódó barlangrendszereknek, és amit teljesen véletlenül fedeztek fel 1964-ben – amikor az alagutat kezdték építeni. 

Bár hivatalos neve Aragonit-barlang, ma mégis inkább Karfiolként emlegetik, mivel a meleg termálvízből kivált ásványok a zöldség jellegzetes formájában maradtak meg. 

Bár hivatalos neve Aragonit-barlang, ma mégis inkább Karfiolként emlegetik, mivel a meleg termálvízből kivált ásványok a zöldség jellegzetes formájában maradtak meg. 

A barlangba egy kissé imbolygó létrán másztunk fel, a tetején pedig még több nyílást és létrát láttunk, ezek közül az egyik a Sziklakápolnába, míg egy másik a Gellért-hegy felszínére vezet – ezt be kellett falazni, mivel sokan másztak be rajta a hegy gyomrába. 

Föld alatti kalandozásunk térben és időben véget ért és örömmel konstatáltuk, hogy a szálló felújítása miatt hosszú időre mi voltunk az objektum utolsó látogatói!

 

Felhasznált irodalom: https://ng.24.hu/kultura/2023/09/24/titkok-furdoje-egy-furdo-titkai/